Bizonyára mindenki futott már bele hazudozó, félrebeszélő, kötekedő, időben nemfizető, kifogáskereső link ügyfélbe (itt a link jelentése: negatív erkölcsi jellemű). Egy országosan elismert, remek online marketingben jeleskedő szakember tanácsait követve kipróbáltam valami csodaszert az ideális vevők begyűjtésére. De, hogy ne rohanjak előre, kezdem az elején. 

A piacon megfelelni, megtalálni a helyem - gondoltam, nem nagy ügy. Kiküldök egy-két hírlevelet egy halom embernek, rámosolygok szépen, bókolok neki levélben, ígérek neki fűt-fát, olcsóbban adok mindent, mint a konkurenseim, ha kell sétáltatom a kutyáját és játszótérre viszem a kölykeit, szóval mindent megteszek az ügyfél megszerzéséért. Na, ebből egy szó sem állja meg a helyét a való életben, ha fenn akarok maradni a szakmámban.

Ha olcsón kínálok, még alkudni akarnak az árból. Ha gyors munkát ígérek: még gyorsabbat akarnak. Ha még adni kívánok plussz dolgokat, ő annál inkább követeli a még több grátisz szolgáltatást. Ha engedem, hogy elmélyedjen a munkámban, később mindenbe beleszól még akkor is, ha azzal már saját magának árt. Ha megengedek 1-2 napos fizetési késést, lehet hogy 2 hét vagy 2 hónap múlva is könyörögnöm kell a saját pénzemért (a kintlévőségkezelés egy másik témakör). Egy kedves ismerősöm, Getti Balázs írta Facebookon a minap: "Egy munkát el lehet végezni jól, gyorsan és olcsón. Ebből kettőt lehet egyszerre választani." De ezt az ügyfelek nagyrésze nem tudja!

Azonban van olyan bevált módszer, ami igenis működik! Eleinte szkeptikus voltam, vajon nekem miért működne... de mára tudom, hogy ez a módszer működik igazán jól annak érdekében, hogy megtaláljuk az ideális vevőket! Mert az ideális vevő mindenkinek jár!
 

Egy kis önismeret - az önbizalom valódi alapja


Minden vállalkozás egy nagyon rögös úton indul útjára. Még nem tudni milyen  messze van a cél (pláne ha csak hosszú távú célokat tűzünk ki magunk elé). Nem ismertek az akadályok. Igazán azt sem tudjuk, mire vagyunk képesek. S bár tudjuk, hogy sokmindenre képesek vagyunk, de mi van, ha kifog rajtunk valami? Mi lesz, ha lesznek ötleteink, amik nem válnak be? A választ a gyakorlat adja meg, de még valamire szükség van: önismeretre, s vállalkozásunk belső megismerésére. Mit tud? Mi a fő profilja? Kit tud majd kiszolgálni? Mik az erősségei? Mik a gyengéi? Ha ezen kérdésekre megvannak a válaszok, lehet csak hatékonyan továbblépni.
 

Meglévő ügyfeleink, akik már most is ideálisak


Ha már vannak olyan vevőink az ügyfélkörünkben, akiket legszívesebben klónoznánk, (mert: együttműködőek, pontosan fizetnek, nem szólnak bele a mi saját szakmánk velejébe, hagynak minket szabadon dolgozni, elvárják a minőséget de cserébe nem filléreskednek) kérdezzük meg tőlük: Ők milyennek szeretnék láttatni magukat a saját ügyfeleikkel, mit szeretnének milyennek tartsák őket? Elég 5-6 ilyen ügyfél, de fontosak a válaszaik, amiket jegyezzünk is fel. A jegyzetünkön látni fogunk 5 ügyféltől fejenként 4-5 jelzőt. Biztos vagyok benne, hogy 2-4 jelző valamennyinél egyezni fog, mert hasonló tulajdonságokkal bíró emberek, hasonlóképpen gondolkodnak.
 

De hogyan tovább az újabb ideális ügyfelek felé?


Itt van szükség az ön- és cégismeretre és a kapott jelzőkre. Innentől kezdve ezek a szavak fogják meghatározni cégünk marketingjét, megjelenését, szlogenét, hirdetési szövegezését, weboldalát, keresőoptimalizálását, kulcsszavait!
 

Miért működik?


Mert nagyon sok ideális ügyfél vesz minket körül vagy épp van még számunkra ismeretlen helyeken, és ő most is bújja azokat a weboldalakat, olvassa azokat a hirdetéseket amelyekkel azonosulni tud, amelyek róla és hozzá szólnak - a megfelelő jelzőszók használatának köszönhetően!

Én kérdeztem, jegyzeteltem, online marketingben gondolkodom és szinte kizárólag ideális vevőkbe botlok! Ilyen egyszerű!



Önnek milyen az ideális vevője?


Weboldalkészítés - manapság már olyan sokan foglalkoznak ezzel a szolgáltatással, hogy klasszikusan szólva: "Dunát lehet belőlük rekeszteni", főleg mivel ma már, aki picit is úgy gondolja, ért a weboldal készítéshez, az már "profi weboldal készítőnek" vallja magát. Nem vonom kétségbe, bizony nagyon sok olyan fejlesztői eszköz van már a készítők kezében, amit egy alapszintű szakmai rálátással és gyakorlati tudással együtt használva el lehet készíteni egy komplett weboldalt. De biztos erre van szükség?

Ha házat építtet valaki, akkor nem ő határozza meg a szigetelő anyag fajtáját és mennyiségét, de még azt sem, melyik gyártó cégtől szerezze be, kiváltképp ha erre egy építőipari céget bíz meg. Ha szeretne valaki pénzt befektetni és egy bróker cégre bízza a pénzét, bizonyára a haszon fogja érdekelni és nem az, hogy a pénze melyik napon, melyik órában milyen kötvényekbe vagy más tőzsdei termékbe került befektetésre - hiszen éppen azért fordul profikhoz, hogy azok érjék el számára a várt végeredményt.
 
Egy weboldalkészítés során sincs ez másképp: a cég, amely weboldalt szeretne ugyan meghatározza a célt, hogy mit szeretne az online jelenléttel elérni, rendelkezésre bocsátja a megjelentetni kívánt tartalmat és arculati elemeket (már ha van), de nem feltétlenül kompetens abban, hogy a keresőoptimalizálásba, a programozásba, a keretrendszer megalkotásába, a grafikai és különféle modulrendszerek összehangolásába szervesen részt vegyen vagy érdemileg beleszóljon. Ha minőségi munkát nyújtó, leinformálható szolgáltatót keres fel, nincs is mitől tartania, ellentétben azokkal a szolgáltatókkal, akik 24 órán belül kész weboldalt ígérnek, nem beszélve a "garantált" végcélok idő előtti eléréséről. A rövid úton megtérülő munka gyors elvégzésének reményében ez utóbbi cégtípus hajlamos arra, hogy mindenben alávesse magát az ügyfél olyan kéréseinek, amelyről biztosan állítható már a megvalósítás előtt, hogy értelmetlen, vagy épp nem azt a célt szolgálja, amit a megbízó el szeretne érni. De inkább nem szól, csak parancsot hajt végre, mert hamar túljut majd a munkán és a megbízási díj is hamarabb a kezében lesz. De kinek jó ez? Valószínűleg az ügyfélnek biztosan nem jó!

A cégvezető saját szemszögéből látja cégét és vizionálja azt az internet világába, az azonban nem feltétlen tükrözi azt, amit majd weboldalának látogatói fognak érzékelni, s nem is biztos, hogy a kettő harmonizál egymással. Egy igazán profi weboldalkészítő jártas az online marketing gyakorlati eszközrendszerének használatában, tudja mérni a célpiacra jellemző tulajdonságokat és azok hatását a weboldal különféle statisztikái alapján, ha kell szükség szerint változtat is annak eszköztárán és tartalmán a jobb és hatékonyabb látogatói elérés érdekében. A szakmailag jártas weboldalkészítő észérvekkel el tudja mondani ügyfelének, hogy az adott cégvezetői célok és javaslatok mennyiben hozhatnak pozitív vagy negatív eredményeket, s milyen irányba kell tovább haladni annak érdekében, hogy a céget saját weboldalán keresztül még több potenciális vevő ismerhesse meg.

Célszerű már az első megbeszélésen egyeztetni a célokról, a megoldási módokról, konkrét marketing ötletekről és hogy kinek mi lesz a feladata, valamint mi a pontos elvárás. Ugyan van olyan ügyfél, aki szigorúan végig kívánja követni az összes feladat részmozzanatait és pixel szinten határozza meg, hogy melyik aloldalon milyen programszintű beállítások legyenek - de ez nem szerencsés, mert a kölcsönös szakmai bizalom e területen is építheti, de rombolhatja is a munkát. Persze a sok rossz tapasztalat azt mondatja az emberrel, hogy "csak akkor van valami jól megcsinálva, ha azt én csinálom", de itt az idő, hogy ha valóban profi céget bíz meg az ember nyugodt szívvel várja a kész terméket, hiszen a tesztelési folyamatban bőven van rá alkalom, hogy változtatások legyenek az oldalban a cég szakmai elvárásaink megfelelően.

Éppen ezért fontos, hogy a weboldalkészítésre ne hobby-tudományként tekintsenek, mert az egy igenis jól elkülöníthető és szakmailag már egy teljesen komplex, egész szolgáltatási ágazatot takar. Legalábbis igaz ez azon webdesign cégek részéről, akik komolyan veszik feladatukat és nem elsősorban munkavégzésnek tekintik ezt a szolgáltatást, hanem olyan hivatásnak, ahol a pontosság, a precizitás, a kreativitás előtérbe juttatása, és az ügyfél minél teljeskörűbb kiszolgálása és sikerre vitele a végső cél az online eszközök és megfelelő szaktudás segítségével.

 

Tovább a Charlotte's Web oldalra...
 

Webes megjelenés mindenkinek?

2011.01.17. 11:09

Egyes vélemények szerint a webes megjelenés nem való mindenkinek, hiszen vannak olyan szolgáltatási területek, ahol az ember nem az interneten fog keresni bizonyos árucikkek vagy szolgáltatások információira. Valóban: egy piaci kofa nem biztos, hogy előnyt szerezne egy weboldal birtoklásával, egy fodrász sem, akihez az emberek személyesen mennek el és nem interneten! - vagy mégsem?! Nézzük meg élő példán keresztül ezt a fodrászt (de lehetne akár műkörömépítő, villanyszerelő, autószerelő, stb.).

A legtöbb szakipari területen lévő céget ajánláson keresztül keressük fel, ha szükség van rájuk, vagy épp apróhirdetésen, szórólapos információn keresztül. Ezzel párhuzamosan elmondható, hogy a lakosság több, mint 60% rendelkezik internettel, e-mail címmel, köztük azok is, akik ezt az adott szolgáltatást igénybe veszik. Jóesetben napi szinten megnézik a leveleiket, kattintanak ajánlott linkekre, megnézik a híreket, olvasnak a kedvenc oldalaikon közzétett információk közül. Tehát: igenis el lehet hozzá juttatni a kritikus szakmák információit is.

A környéken lakott egy fodrász lány, Évi. Félállásban dolgozott egy fodrászüzletben, meg házhoz is járt. Mellesleg nagyon profi a hölgy, jópár fodrász versenyt megnyert már, de azért ez a típusú munkavégzés igen megterhelő volt neki. Mondtam neki, hogy mi lenne, ha csinálnák egy weboldalt. Szkeptikus volt, mert szerinte a vendégei úgyis ismerik a mobilszámát, ha igény van rá, felhívják. Kérdeztem tőle, hogy nem szeretne egy saját szalont, nem akar véget vetni annak, hogy százfelé kelljen szakadnia a megélhetésért? Úgy vélte: erre nincs sok esélye. Akkor még...

Megcsináltuk a weboldalt, amelyen személyes bemutatkozás volt Évi részéről, de nem a főoldalon! Ez nagyon fontos volt, hiszen azt mindketten tudtuk, hogy az oldal nem róla kell, hogy szóljon, hanem leendő vendégeihez. Középpontba tehát a weboldal látogatókat és azok igényeit, vágyait állítottuk. Már a kezdésnél volt lehetőség olyan hírlevére feliratkozni, melyben rendszeresen küldtünk ki a feliratkozóknak olyan fortélyokat, tanácsokat, melyeket akár otthon is meg tudnak tenni, hogy szebbek legyenek. Minden második hírlevélben aktuális akciókról is tájékoztattuk a hírlevélre feliratkozókat. De kikből állt a címlista? Egyrészt az önként feliratkozókból, ezek eleinte kb. 15%-át tették ki a listának, a többiek pedig Évi addigi vendégei, akik szívesen megadták e-mail címüket Évinek. A kezdeti listán 112 címzett szerepelt. Ma már 2350-re bővült az érdeklődők száma - köszönhetően a kifogyhatatlan tanácsokból, akciókból.

Évi soha nem volt "nyomulós" fajta. Nem is nagyon akarta, hogy olyan marketinget folytassunk, melyben "megerőszakoljuk" a lista címzettjeit. Tartottuk is magunkat ehhez, de a kezdeti hírlevelek így nem hoztak túl nagy sikert. Néhányan elolvasták, de mivel nem volt "ütős", nem volt érdeklődésre számot tartó, muszáj volt rajta változtatni.

Minden akciót időkorláthoz kötöttünk, amit aztán természetesen be is tartottunk. Automatizáltuk a hírlevélfeliratkozási akciókat speciális szoftver segítségével. 8 kategóriába soroltuk a feliratkozókat, akiknek különféle hírleveleket küldtünk, függően attól, hogy potenciális vendég, vagy meglévő, esetleg olyan, aki már volt a vendégek között, de már rég nem jelentkezett. Ez a változtatás kiegészült direkt kapcsolatfelvételi lehetőséggel, ügyfél-visszahívási funkcióval, mely így az előző hírlevélhez képest +65%-kal növelte meg a konkrét vendégszámot 2 hónap alatt.

Ma Évinek saját cége van, saját szalonja, 4 alkalmazottja. Immáron ő írja a hírleveleket, ő csinálja saját közösségi marketingjét. Igaz ehhez kellett egy-két marketing tréning, egy kis weboldal oktatási tanfolyam, melyben mindvégig álltunk rendelkezésére.

A lényeg, hogy minden megtanulható, de kell hozzá, hogy tudjuk, mit szeretnénk elérni. És igenis, bárkinek lehet weboldala: az építőipari vállalkozónak, a fenyőfakereskedőnek, a temetkezési vállalkozónak - nincs olyan piac, ami ne tudna szolgáltató vagy információs oldallal megjelenni az internet világában. Az utóbbi ha nem is szerez közvetlen vásárlókat, de építi a márkát, jobban megismerteti a szolgáltatást és a céget az olvasókkal.

Elsősorban a weboldal látogatók igényeit keressük és elégítsük ki, mert ez hosszú távon eredményez folyamatos bevételt és nagyobb hasznot!

„De mire használhatnám a weboldalamat? Nem értek én ahhoz. Mire lehet jó egy weboldal? Mit csinál az nekem, hiszen csak alapvető információkat tartalmaz…. Honnan tudjam kit érdekel a weboldalam, a cégem, az amit képviselek?” – ilyen és ehhez hasonló aggályok és kérdések merülhetnek fel bárkiben, akinek van egy marketing-mentes weboldala. De mi van akkor, ha a weboldalt egyszerű kezelni, képes az online marketing feladatok jórészét elvégezni, sőt még azt is lehet róla tudni, kik nézik és milyen céllal? Ugye jó lenne…


Egyszerű, könnyen kezelhető

Elárulom, a weboldalak bizony lehetnek egyszerűek, emberien barátiak és felületüket tekintve könnyen kezelhetőek. Lehetnek olyanok, amiket akár saját maga, a weboldal tulajdonos is egyszerűen tud kezelni, ha akar, vagy akár delegálhatja azt egy munkatársának is. Ha valaki tud szövegszerkeszteni, van némi rálátása az internetes webműködésre, akkor többé nem kell várni a webmesterre, hogy az alaptartalmakat vagy egy képet, egy menüpontot megváltoztasson (persze külön díjazás ellenében), mert a cégünk által kínál weboldalak ügyfélbarátok, kezelésük hamar megtanulható. Nézzünk egy-két konkrétumot.



Arról már egy korábbi cikkünkben beszéltünk, milyen tartalommal bírjon egy weboldal, hogyan legyen olyan, ami célzottan a weboldal látogatóhoz szól, megragadja annak figyelmét. Most inkább arról szólunk, mik azok az egyszerű lépések, melyekkel akár Ön is könnyedén át tudja alakítani weboldala főbb részeit a nélkül, hogy ehhez szaksegítséget kelljen igénybe vennie.


Új tartalom létrehozása

Ki mondta, hogy a tartalomnak mindig változatlannak kell maradnia egy weboldalon? El kell különíteni a statikus (állandó) tartalmakat – ilyenek: céginformáció, elérhetőségi adatok, cégtörténet. – amelyek valóban állandónak mondhatók. De minden más változhat és változik is. Gondoljunk csak a referencia listára, a munkatársak bemutatására, a cég életével kapcsolatos friss hírekre, új szolgáltatásokra, új termékek bevezetésére, akciókra, felhívásokra. Akkor van újdonság, akkor van hír, amikor mi akarjuk. Minden változik, megújul. Már csak azon kell elgondolkodni, hogy a cégnél ki fogja ezeket a tartalmakat kezelni, mert elvégezni igen egyszerű: bejelentkezés után egy szövegszerkesztő felületen kell a szöveget létrehozni, majd kiválasztani, hogy a weboldal mely részében jelenjen meg. Ha minden rendben van, mind tartalmilag, mind helyesírásilag, már lehet is publikálni az új anyagot a weboldalon. Ugye milyen egyszerű?


Meglévő tartalom változtatása

A meglévő szöveges tartalom is könnyen módosítható, ha bármilyen adatváltozás lép fel, vagy új munkatárs elérhetőségét kívánják megjeleníteni az oldalon a többi meglévőhöz kapcsolva. A fentiek alapján szintén pár egyszerű lépésben, pillanatok alatt megújítható egy teljes céginformációs oldal.



Ezek az ügyfélbarát kezelési módok azonban nem érhetők el minden weboldalon.Cégünk az ún. CMS weboldalakat részesíti előnyben, főleg ezeket kínáljuk ügyfeleinknek, mivel nagyban hozzásegíti a megrendelőket abban, hogy valóban az jelenjen meg az oldalon, amit ők elképzeltek. Természetesen, ha nem kívánják saját maguk kezelni az oldalt, mi azt is elvégezzük.


 

A minap feltettem azt a kérdést, hogy lehet-e 2-3 nap alatt minden szempontból profi weboldalt készíteni?

Na erre kaptam hideget-meleget egyaránt. Bár az én szolgáltatási palettámon is megtalálható ez a típusú weboldal készítés, de nagyon nem tartom jónak - helyette inkább egy hasonló árfekvésű, de online marketing szempontból hatékonyabb és igazán hasznot hozó megoldást ajánlok ügyfeleimnek - ennek kialakítása azonban időigényes. Hiszen mi értelme van egy olyan quick weboldalnak, amiről soha nem fog tudni senki sem, s azt sem lehet majd elvárni tőle, hogy a látogatókat visszacsábítsa, s később vevőket generáljon belőlük.

A lényeg, hogy én védtem az igazamat: nem akarok esztergomi Suzuki gyártó lenni (bár minden harmadik magyarnak az van idehaza), inkább gyártok luxus autót kézzel és adok el belőle 12-őt egy évben. De legalább tudom, hogy ez utóbbi kiszolgálja majd a vevőt, s mindenki utánafordul ahol jár. Lesznek, akik csak azért ülnek be utasként, hogy elmondhassák: "na én már tudom, milyen a jó, a luxus", s azon lesznek, hogy kövessék a tulajdonost.

Ezen gondolatmenetemnek, a referenciáimnak köszönhetően és a fenti vita folyományaként megkeresett engem egy potenciális ügyfél, aki azért bíz meg engem egy munka-sorozattal, mert tetszik neki, hogy nem állok be a tömeg-gagyi üzembe 522 ezrediknek.

Köszönöm. Megszolgálom.

www.charlottesweb.hu

Ha már elértük, hogy felfigyeljenek weboldalunkra, az is nagyon fontos, hogy ott tartsuk a látogatókat és egyértelmű, számukra fontos információkat adjunk annak érdekében, hogy egyszer valóban ügyfeleink legyenek.

"Sok bába közt elvész a gyerek."

Ha túl sok információ, sok-sok érdekes tartalom van egyszerre egy látogató szeme előtt, nem biztos, hogy arra fókuszál, ami a weboldal tulajdonosnak igazán fontos, ez pedig nem más, mint a megrendelés, a vásárlás!

Ha egy weboldal látogató ráment az oldalunkra, nagy valószínűséggel azért tette ezt, mert érdekli az a téma, amivel foglalkozunk. Cégem weboldalára főként weboldalkészítés, online marketing tanácsadás miatt jönnek a látogatók. Éppen ezért nem terhelem őket azzal, hogy mit gondolok a gazdasági válságról, vagy hogy melyik évben milyen díjat nyert cégem nemzetközi kiállításokon, de még azzal sem, hogy milyen a cégem szervezeti felépítése. Őt egy dolog érdekli: mit kínálok neki és az mennyibe kerül?

Természetesen az előbbi információk is nagyon fontosak, igenis kellenek egy weboldalra, de tudnunk kell, hogy azt hol, milyen menüpontba helyezzük el és valóban elérhető legyen a látogató számára, ha kíváncsi a cég részletes adataira, szakmai nézeteire. De legyen mindig az ügyfél az első! Az ő igényei és érdekei legyenek a legfontosabbak!

 

Elgondolkodtató...

  • Mi az, amit Ön elsőnek megnéz egy weboldalban?
  • El szokta olvasni más weboldalán a "Cégünkről", "Cégünk története" menüpontokat?
  • Mi az, amit mindenképpen elolvas egy weboldalon?
  • Mi az, ami miatt akár rögtön elkattint egy weboldalról?
  • Ön milyen tartalmat tenne fel saját weboldalára?

A hatásos domain név

2010.10.20. 18:25

 

Ha jól választ domain nevet, sok látogatója lehet. Ha viszont nem, akkor még azt is elveszítheti aki talán vásárolhatna Öntől. Vajon a cégvezetők tisztában vannak a weboldal készítéskor, mit kell beletervezni a megjelenésbe és mit tilos? Tisztában vannak vele mire is jó a weboldal? Hogyan találnak majd rá az online érdeklődők? De ne szaladjunk előre!

 

Mi az a domain név?

A domain név (vagy magyarul tartománynév) egy szolgáltatást vagy számítógépet azonosít az interneten (pl.: www.charlottesweb.hu ). A domain név valójában egy címke, amelyet a nehezebben megjegyezhető IP cím alternatívájaként használunk. A domain név több, egymást pontokkal elválasztott tagból áll. Ezek felépítése fordított hierachikus azaz a legfelsőbb szint a legutolsó tag, (pl.: "hu", "com", "eu"), utána a második szintű domain tag jön: pl. "charlottesweb". A domain név tovább bontható még több aldomain-re pl.: demo.dnm-consulting.eu)

 

A haszontalan weboldal

A vállalkozások tulajdonosai már kezdik felismerni, hogy szükséges jelen lenni az interneten, az online közösségekben. Azonban nagyon kicsi réteg az, amely azzal is tisztában van, hogy ha az internetes jelenlétet saját hasznára kívánja fordítani, akkor azt hogyan tegye.

Tapasztalataink szerint a cégek többsége csak annyit tud, hogy kell egy weboldal. Megbíz valakit - nem feltétlen szakembert - annak kivitelezésére, de mivel nem ért hozzá, nem is igazán foglalkozik azzal, hogy a kapott szolgáltatás valóban megfelel-e a piaci elvárásoknak. A cégek nagy része nagyon sok pénzt ad ki egy nem működő, funkcionálisan használhatatlan weboldalért. Pedig ha tudnák, hogy egy jól megtervezett oldal már az elkészítéskor töredék annyiba sem kerül, mint az az oldal, amit állandóan újítani, toldozni-foldozni kell és külön kiegészítő szolgáltatásokat kell hozzá igényelni, hogy az épphogy ellássa alapfeladatait.

 

A domain név választás

A domain név választás alapjaiban határozhatja meg egy oldal jelenét, használhatóságát és megtérülési mutatóit. Ezért fontos, hogy az alábbi gyakorlati tanácsok mentén haladva tervezzék meg online jelenlétüket.

 

A domain név utaljon arra a tevékenységre, márkára, amit az Ön cége képvisel!

Sok esetben a cégek saját cégnevüket adják meg a domain névnek. Ez több okból is elhibázott lépés: csak az találja meg az interneten, aki ismeri már az Ön cégét - tehát az ön tevékenységi területét keresve nem sok esély van arra, hogy a potenciális ügyfelek rátaláljanak az oldalára.

Példa: Adott egy vállalkozó, legyen a neve Zsuhaj Pál. Mint egyéni vállalkozó tetőfedéssel foglalkozik. Ő készíttetett magának egy "weboldal"-nak nevezett lapot, amit a www.zsuhaj.hu domain név alatt lehet megtalálni. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha Zsuhaj úr pl. a www.tetofedes.hu domain nevet regisztrálja be magának.

1.) Jelenlegi domain nevét csak azok találják meg, akik konkrétan az Ő nevére keresnek rá az interneten, vagy akinek ő már személyesen megadta az oldal elérhetőségét.

2.) Esélytelen, hogy az elkészült weboldalát az internetes keresőkben bárki is megtalálja szakipari szavakra keresve, mert a keresőoptimalizálás (SEO) nem megfelelő.

Tehát: egy az online marketinghez nem értő ember, borsos összegért megbízott egy az online marketinghez ugyancsak nem értő weboldal készítőt és így lett egy használhatatlan, funkcióit ellátni nem tudó, ámde sok pénzbe kerülő weboldal!

A cégnévről elnevezett domain név akkor optimális választás, amikor ügyfeleinknek marketing anyagként hívjuk fel figyelmét weboldalunkra. Pl.: névjegykártyán, szórólapon, hírlevélben, hirdetésben. De vigyázat: weboldala olyan, mint egy bolt. Aki megnyitja, olyan mintha a boltba menne be. Ön milyen boltba megy be szívesen? Hol időzik el jobban: egy tiszta, rendezett, barátságos, üzleti igényeit kielégítő helyen, vagy ott, ahol már rég nem forgalmazott, elavult termékeket lát heverni a földön, a poros polcokon, ahol sehol egy eladó és alapvető elvárásoknak sem felel meg a kiszolgálóhelyiség?

 

Ne ingyenes, tárhelyet válasszunk (nevenincs aldomain megoldással) cégünk részére!

Egy egyedi domain név fenntartása (www.cegnev.hu), tárhellyel évente 8-12.000,-Ft-ba kerül. Amelyik cég ekkora összeget nem tud kigazdálkodni egy év alatt, nem kelt jó benyomást a potenciális ügyfelek között. Az ilyen oldalakat a látogatók (már ha eljutnak a látogatás fázisába egyáltalán) nem fogják komolyan venni!

 

Elgondolkodtató...
  • Önnek már van domain neve?
  • Ha Ön szerint, a fenti cikk alapján nem megfelelő a domain neve, mit választana?
  • Ötleteljen: milyen szakszavak, tevékenységek, üzletág elnevezések jellemzik az Ön cégét?
  • Ha Ön lenne a saját potenciális ügyfele, milyen szavakat írna be a keresőbe?

A vevőhöz szóljon az oldal

2010.10.19. 00:49

 

 Mindenkinek más az ízlése: a weboldal tulajdonosnak, a weboldal készítőnek, a "hozzáértő" barátoknak, de a lényeg még is az: mi tetszik vajon a potenciális Vevőnek? Van olyan weboldal, ahol 6-7 féle betűtípus, hasonlóan sokféle színkombináció fellelhető. Az oldal hemzseg a pörgő-forgó-csillogó-villogó képektől, s a flash animációktól! Ezt el kell felejteni! Legalábbis akkor, ha azt szeretné, hogy az oldalára látogató érdeklődőknek pozitív benyomásuk legyen a látottak alapján az Ön cégéről, szolgáltatásáról, termékéről! Nem szabad elfelejteni, hogy nem hobbi weboldalakról beszélünk, hanem hasznot hozó weboldalról. A színeknek, a képeknek, az oldal látogatóira ható látványnak befolyásoló erővel bíró hatásuk van: negatív vagy pozitív irányba.

 

Színek

Weboldalakat nézegetve látható, hogy a színskála valamennyi árnyalatát megtalálhatjuk barangolásaink alatt. És észrevehetjük, hogy bizony hatnak is ránk: van, ahol szívesen elidőzünk, van ahonnan rögtön el is kattintunk, mert olyan rikító, hogy már bántja a szemet. Mint a természetben: ahogy a túl élénk növények és rovarok általában mérgezőek vagy épp hatástalanságukat próbálják így álcázni, úgy a weboldalakra is igaz: a túl élénk, cifra weboldal nem tartalmaz általában használható, érdemi információt a vevők számára, hiszen főleg a kűlcsínyre koncentráltak - mégpedig igen eltúlozva. Ha komolyabb, sikeres cégek weboldalán járunk, láthatjuk, hogy 2-3 színnél többet nemigen használnak. A konzervatív megjelenés még mindig hatásosabb és komolyságot tükrözve nagyobb érdeklődést vált ki az emberekből, megbízhatóbb cég benyomását keltik. Tegyen egymás mellé különféle színkombinációkat, akár az egyszerű Paint program segítségével és meglátja, hogy Önre vajon milyen hatással vannak színek. Válassza ki az Önnek legmegfelelőbbet, de ne mint weboldal tulajdonos, hanem mint egy weboldal látogató. Ön milyen színű oldalakon időzne többet?

 

Betűtípusok

Itt most nem kifejezetten a karakter kódolási hibákról kívánok szólni, amikkel nap mint nap bőven lehet találkozni, még a legprofibb oldalakon is, hanem inkább a karakter típusok diszharmóniájáról. A legtöbb weboldal Arial betűtípussal íródik. Vannak hasonló, exkluzívnak mondható karakterkészletek is. Bizonyára szépek, megfelelőek. De gondolni kell arra, hogy milyen összevisszaságnak hat, amikor 4-5 betűtípus jelenik meg ugyanazon oldalon, nem beszélve a dőlt, aláhúzott, vékony, vastag, színes betűk kombinációjáról. Weboldalán a színeken túl figyelnie kell a karakterek egységes voltára. Ettől eltérő lehet, ha kifejezetten a kiemelés céljából változtat meg egy-egy betűtípust, pl: idézetek, figyelmeztetések, stb. Azt mondják: "az egyszerűbb jobb" - és ez igaz erre is!

 

Elgondolkodtató...

  • Önnek mi a három kedvenc színe?
  • Mi a kedvenc weboldala, amit a tartalom miatt olvas szívesen?
  • Melyik az a weboldal, ami Ön szerint üzleties és már az első pillanatban jó benyomást keltett?
  • Mit gondol: az egyes színek milyen hatással vannak az emberekre?
  • Önre hogyan hatnak a színek az internet világában?

A tudatos weboldal tulajdonos

2010.10.16. 17:55

 

Így, ebben a kontextusban nem igazán szoktak a tudatos vásárlásról beszélni, de igenis fontos, hogy a weboldaltulajdonos a pénzéért azt kapja, amit valóban szeretne! Tudnia kell az egyes tartalmak jelentését, a módszerek főbb ismérveit és mi mire jó. Tisztában kell lennie, hogy egy-egy oldal mögött milyen szakmai munka rejlik - vagy épp mégsem? Íme néhány gondolat a tudatos weboldal tulajdonosok számára.

  

Statikus vagy Dinamikus?

 

  • A statikus weboldal olyan elemeket, információkat tartalmaz, amelyet nem kell frissíteni. Főleg olyan cégek használják, amelyek nem kívánnak folyamatosan bővülő és frissülő tartalommal a weboldal látogatók felé fordulni, akik nem igénylik az interaktivitást. Már nem állja meg a helyét, hogy hamarabb kész van, mint egy dinamikus weboldal, és az sem, hogy olcsóbb lenne. Hiszen változtatási igény (legyen az egy újabb kép, változtatni kívánt e-mail cím, telefonszám, munkatárs neve, stb.) esetén a weboldalkészítő céggel külön díj ellenében lehet elkészíttetni a változtatást. Keresőoptimalizálás szempontjából ugyan megfelelő lehet, de el kell gondolkodni azon, hogy a készíttető cég saját magát helyezi-e előtérbe, vagy azt, hogy vevőket, új érdeklődőket szerezzen?

 

  • A dinamikus weboldal már olyan technológiai alapokra  épül, amely lehetővé teszi, hogy a weboldal tulajdonos alakíthassa annak tartalmát, s a weboldal látogatók azonnal reagálhassanak rá, véleményezhessék azt, vagy akár egy gombnyomással a megrendelésig is eljussanak. Az ilyen rendszerek lehetőséget nyújtanak arra is, hogy különféle modulok segítségével még interaktívabb legyen a weboldal, a látogatók szívesen olvassák annak tartalmát és könnyebben kommunikáljanak a weboldal tulajdonosával, vagy akár egymással. A vevői igényfelmérést is éppúgy be lehet integrálni egy dinamikus weboldalba, mint egy foglalási, egy aukciós vagy ügyfélnyilvántartó rendszert. A statikus weboldalon mindezt nem lehet megtenni.

 

Miből áll egy komplex weboldalkészítés?

 

  • Weboldal céljának meghatározása az ügyféllel közösen. Nem szabad olyan weboldalkészítőre bízni az oldal készítését, aki azt ígéri Önnek, hogy még találkozni sem kell vele, csak küldjön át néhány fotót és pár mondatot a cégről és 2 nap múlva már lesz egy kész weboldala. Aki komolyan veszi ezt a szakmát, bizony olyan ismeretekkel is kell rendelkeznie mint: online marketing, piacelemzés, technikai szükségeletek, empátia. Az ügyfél tudja mit szeretne elérni a weboldalával, a weboldalkészítő pedig ismeri azokat az eszközöket, amelyek felhasználásával a kívánt cél elérhető. Ahány cég, ahány ipari szegmens, annyi elérni kívánt cél és oda vezető út létezik.

 

  • Weboldal felépítésének megtervezése. A célok meghatározása alapján ez már a weboldalkészítő feladata. Szakmai tapasztalata és a kapcsolódó online marketing tudása nyújt alapot arra, hogy az ügyfél nyugodt szívvel megbízzon abban, hogy a weboldal szerkezeti felépítése igenis meg fog felelni az elvárásainak. Itt készülnek el azok a modulok, amelyek az értékesítést vagy azt a fő tevékenységet segítik, amit a megrendelővel közösen célként meghatároztak. Itt főleg az ügyfél az, akinek a munka ezen fázisában több türelemmel kell bírnia - ez saját érdeke is. Ezt egyszer kell, de nagyon jól felépíteni - és ugye a jó munkához idő kell. Tapasztalatunk szerint egy igazán jó weboldal elkészítése 2-4 hetet vesz igénybe, és ehhez még egy kéthetes tesztidőszak is párosul, így a megrendeléstől a beüzemelésig 4-6 hét telik el.

 

  • Arculattervezés. Ez is a weboldalkészítő cég feladata, ahol nem az ügyfél igényein fognak már kísérletezni, hiszen jól tudják, hogyan kell a Vevő fejével gondolkodni. Melyek azok a színek, elemek, amik pozitívan hatnak a majdani vevőszerzésre, az érdeklődők figyelmének lekötésére. Ez is olyan, mint egy bolt a belvárosban. Ha szép a homlokzat, tiszták az üvegek, jól néz ki kívülről, ráadásul még azt a termék/szolgáltatás csoportot kínálják, amire épp szüksége van az arra látogatónak, az valószínűleg be is megy nézelődni. A szimpla nézelődés alapot nyújt a későbbi vásárlásra.

 

  • Online marketing - Keresőoptimalizálás. Ez igen bő tartalmat ölel fel, nem is biztos, hogy valamennyi kapcsolódó szolgáltatásra igénye van az ügyfélnek, de az alapvető teendőket bizony még az elején kell elvégezni. Ilyen pl. a keresőoptimalizálás alapjainak kialakítása, a weboldal látogatottsági statiszika beállítása, stb. Ehhez már olyan ismeretek szükségesek, amelyekhez főleg szakmai marketing tapasztalat szükséges. Ha jól végzik a dolgukat a weboldalkészítők, az elkészült weboldal már az első időkben a kereső programok találati listájának 2-3. oldalán már ott lehet. Ezt megfelelő eszközökkel még tovább lehet fokozni.

Még mielőtt

2010.10.16. 17:01

Nagyon sokszínű a weboldalkészítési paletta, így nem elhanyagolható tényező, hogy Ön mire kívánja a leendő oldalát használni. Az alábbi kérdések segítenek Önnek eligazodni és megfogalmazni magában a célt, így azt, hogy mire is van szüksége valójában.

 
  • Cégbemutató oldal?
  • Fő kommunikációs eszköze lesz ez a platform?
  • Szeretné, ha leendő vevői nap mint nap használnák ezt a felületet?
  • Szeretne rendszeresen megújuló tartalommal megjelenni az oldalon?
  • Céges weboldal?
  • Hobby oldal?
  • Termékbemutató oldal?
  • Webshop?
  • Közösségi oldal?
  • Blogírási lehetőség legyen rajta?
  • Többnyelvű legyen?
  • Legyen rajta védett tartalom, amit csak regisztráció után érhet el a weboldal látogató?
  • Van már kialakult arculat vagy még csak ezután lesz elkészítve?
  • Milyen legyen a színvilága?
  • Milyen célközönségnek szánja?
  • Tisztában van az alapvető online marketing elvekkel?
  • Presztizs emelő weboldal?
  • Értékesítést elősegítő weboldal?